Díjazta az óvodások rajzpályázatait a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.
2017.
máj. 16.
A Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. a „Legkedvesebb sportélményem” címmel indított rajzpályázatot óvodás csoportok számára. Az ünnepélyes díjátadóra kedd délelőtt került sor a szombathelyi Városházán.
A „Legkedvesebb sportélményem” címmel indított rajzpályázatra a szombathelyi Ovi-Sport Programban résztvevő óvodások küldték be alkotásaikat. A rajzokon az óvodások a sportolással, a Haladással kapcsolatos élményeiket örökítették meg. A nyolc óvodai csoport mindegyikében a gyerekek közösen készítették el alkotásaikat szabadon választott technikával. A fantáziadús, színes munkák mindegyikét díjazta a zsűri.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre kedd délelőtt a Városházán került sor, amelyen részt vett Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Szondy Szilvia a pályázatot hirdető Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Bokor Zsolt a HVSE utánpótlás szakosztályának vezetője. Az eseményen részt vettek, és díjakat, ajándékokat adtak át a Haladás futballcsapatának és az Illés Akadémiának az ügyvezetői, a Haladás vezetőedzője és a focicsapat számos futballistája. 
„Szombathely számára fontos, hogy a város fiataljai, gyerekei is a sportélet aktív résztvevői legyenek, és ez a rajzpályázat is jó lehetőség arra, hogy a mozgás fontosságára felhívja a figyelmet. Szombathely szerencsés, hogy kiváló sportolói vannak, olyan példaképek, akik még több gyereknek kedvet csinálhatnak a sportolásra. A Sportkomplexum beruházás pedig lehetőség arra, hogy mindenki - a legkisebbek is - részesei lehessenek ennek a jelentős fejlesztésnek.” – mondta el köszöntőjében Dr. Puskás Tivadar polgármester.
A Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. célja a verseny meghirdetésével az volt, hogy felhívja a kisgyermekek és a szülők figyelmét az egészségtudatos életmódra, melyhez hozzájárul a sport iránti szeretet is. A közös alkotással pedig a gyerekek a csapatmunka élményét tapasztalhatták meg.
Az elkészült rajzok megtekinthetőek a Haladás Sportkomplexum weboldalán, közösségi oldalain, valamint a gyerekek alkotásaiból kiállítás nyílt a Városháza aulájában is.

Kapcsolat

9700 Szombathely, Rohonci út 3.

Építtető

Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.
9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.