Király Gábor sosem áll le, eddig biztosan véd
2017.
ápr. 11.
A Ha­la­dás ka­pu­sá­nak gyer­mek­kori álma volt, hogy a klub 100. szü­le­tés­nap­ján a ka­puba áll­has­son. Ha min­den jól megy, ez így is lesz.

Nem akar még a visszavonulásra gondolni Király Gábor, aki április elsején ünnepelte a 41. születésnapját. A rutinos kapus most hosszabbította meg két évvel a szerződését, a Ripostnak arról is mesélt, miért lenne különösen fontos számára, hogy 2019-ben is szülővárosa csapatában védhessen.

„Szűkebb családi körben, szolidan szoktuk ünnepelni a születésnapomat. Ez most is így volt, a csapattársak szombaton a 40-est szimbolizáló négyest rárúgták a tortára. Nagyon sokan gratuláltak nekem, volt vezetők, játékosok és csapattársak is, köztük Dárdai Pál” – mondta a Ripostnak Király.

„A sérülésemből teljesen felépültem. Régebben nem foglalkoztam ezekkel, akár lázasan is tudtam edzeni. 40 fölött az ember már jobban átgondolja a dolgokat, és néha 1-1 nap pihenő többet ér, mint az, hogy teljesen kifacsarja az ember a szervezetét.”

A 108-szoros válogatott rekorder kapus szintén múlt héten hosszabbította meg két évvel a szerződését, így ha minden jól alakul, akkor pályára léphet a Haladás új stadionjában, és a klub 100. születésnapján is védhet.

„Nem volt kérdéses, hogy meghosszabbítom a szerződésemet, nagyon örülök, hogy a klub kötelékében tudok maradni még két évig. Szerintem ez a kölcsönös együttműködés nem véletlenül folytatódik, minden percét élvezem annak, hogy a Haladásban futballozhatok. Gyermekkori álmom volt, hogy a klub századik születésnapján védhessek, papíron ez most összejöhet” – árulta el a kapuslegenda.

Forrás: Ripost, https://ripost.hu/cikk-kiraly-gabor-sosem-all-le-eddig-biztosan-ved

Képek: MTI

 

Kapcsolat

9700 Szombathely, Rohonci út 3.

Építtető

Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.
9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.