Szurkolói klubokat szervez a Haladás
2017.
máj. 23.
A zöld-fehér klubnál azt szeretnék, hogy az új Haladás-stadionban mindig telt ház legyen és a Hali-szurkolók jól érezzék magukat, ezért olyan Hali-drukkerek jelentkezését várják, akik a csapat és a szurkolók között tartják a kapcsolatot. A klub olyan elkötelezett Haladás-szurkolókat keres, akik vállalják a kapcsolattartást a csapat és a szurkolók között, illetve lakóhelyükön, munkahelyükön megszervezik a Hali-szurkolók csoportját, vezéreivé válnak a mérkőzések látogatásának. A Halinál szeretnék elősegíteni baráti, munkahelyi, szurkolói közösségek szerveződését, a közös mérkőzésre járás élményének kialakulását.

A szurkolói klubok heti, kétheti, havi rendszerességgel tartják összejöveteleit, ahol a tagok megbeszélhetik az előző mérkőzés tapasztalatait, készülnek a következő mérkőzésre, híreket, információkat cserélhetnek. Minden hazai mérkőzésre szervezett formában jönnek buzdítani a csapatot, részt vesznek a rendezvényeinken. Bérlethez, jegyhez, ajándéktárgyhoz helyben juthatnak. Versenyt hirdetünk a klubok között, a legnagyobb aktív létszámú szurkolói csoport különdíjazásban részesül.
A csapat pedig exkluzív anyagokkal készül az összejövetelekre, egy-egy alkalommal játékosainkkal, edzőinkkel, vezetőinkkel is találkozhatnak.

Szurkolók klub szervezéséhez kedvet érző drukkerek jelentkezését a haladas@haladas.hu e-mail címen várják a Haladásnál.

Forrás: www.friss.hu

Kapcsolat

9700 Szombathely, Rohonci út 3.

Építtető

Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.
9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.